TUDTAD !?

Receptjeim általában 4 főre szólnak, TUDTAD? a végén
Charlott Haigh: 100 természetes immunerősítő c.
(ALEXANDRA) könyvéből idézek. 2012.10.15.

NEM KELL ÍGY FŐZNI, DE LEHET!

2015. február 28., szombat

Zöldborsó, gépsonka és csirkemell azaz A három alapelem 2.

Tehát akkor folytatnám, amit tegnap elkezdtem.

Az „alapelemeken” kívül ott vannak még a tuti bejövős, 100×elkészítet, biztos ételek amiket akár életünk végéig is ennénk, de valamiét csak úgy és csak azt. Az, hogy egy picikét variáljunk rajt, az már elképzelhetetlen. Pedig, és most éppen ezt bizonygatom, számtalan lehetőség áll előttük, de nem és nem. Egyáltalán nem kell nagy dolgokra gondolni (most sem) és higgyétek el, a lényeg nem változik. Sőt, új dimenziókat nyithatunk az ilyen kis „turpisságokkal” és változatosabbá varázsoljuk a minden napi ételeinket, úgy, hogy az alap ugyanaz maradt, ugyanazokat a kedvenceket használtuk fel az új ételcsodáinkhoz.















TÁRKONYOS-SONKÁS CSIRKECSÍKOK,
     JOGHURTTAL ÉS RIZIBIZIVEL
Hozzávalók:
60 dkg csirkemell
10 dkg gépsonka
15 dkg zöldborsó
25 dkg rizs
1 p. natúr joghurt
1 ek.liszt
tárkony
petrezselyemzöld
szerecsendió
bors, só 
A rizibizi készítése lényegében megegyezik a párolt rizsével, nálam annyi különbséggel, hogy borssal és pici szerecsendióval is ízesítem; a zöldborsót a rizzsel együtt, de akár külön is főzhetjük.  
Közben a csirkemellet felcsíkozzuk, olívaolajon megpirítjuk és csak ezután sózzuk, borsozzuk, tárkonnyal ízesítjük. 
A gépsonkát is felcsíkozzuk és a megpirult csirkecsíkokhoz adjuk, meghintjük egy jó kanálnyi liszttel, átforgatjuk, áthevítjük, majd felöntjük 1,5-2 dl vízzel, beleöntjük a joghurtot is elkeverjük és pár perc alatt, lassan forralva sűrűre főzzük, befejezésként durvára vágott petrezselyemzöldet adunk hozzá. 
(Ha szaftosabban szeretnénk, akkor több lisztet és folyadékot adjunk hozzá.)



 
 

  

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése